A Magyar Kick-box Szövetség utánpótlás versenyzői nagy megmérettetésre készülnek, hiszen augusztus 23 és szeptember 1 között Győrben, az Audi Arénában kerül megrendezésre a Gyermek, Kadet és Junior Kick-box Európa-bajnokság. A nevezési határidőre 38 ország 1986 nevezése érkezett be, vagyis hatalmas rendezvényről van szó. Első ízben rendeznek Európa-bajnokságot a legkisebbeknek, a gyermek korosztálynak, ami sporttörténelmet jelent.
Már három hét sincs hátra, a klubok felkészítő edzőtáborai zömében lezajlottak. Ilyen tábort rendeztek a békéscsabai József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület All-Style Karate és Kick-box Szakosztálya point-fighting versenyzői számára Gyulán. A tábor szervezője, Debreczeni Dezső VI.DAN a hazai point-fighting szabályrendszer egyik legeredményesebb edzője. Az Ő csoportja vett részt a táborban, ami válogatott tábornak is megfelelt, hiszen 28 (!!!) versenyzője vívta ki az Európa-bajnokságon részvétel jogát. Természetesen csoportjának többi versenyzői is eljöttek Gyulára.
- Nagy számban találunk a táborlakók között válogatottakat. Mindenki eljött?
- Igen, a komplett csapatom itt van, 28 válogatott versenyző, ezért is fontos állomás volt a gyulai tábor az EB felkészülésben. Összesen 43 versenyző edz itt,csak a saját tanítványaim, más klubból nincsenek, eleve így szerveztem.
- Hol tart a csapat a felkészülésben, hiszen három hét van már csak hátra?
- Most már a küzdelmek kerültek előtérbe, a mai napon is sok küzdelem lesz, váltott ellenfelekkel. Három pontos küzdelmek, délután pedig csapatversenyt terveztem. Minél több versenyszituáció alakuljon ki. Természetesen a felkészülésnél ilyenkor megszokott videós elemzés sem hiányzik. Egy hét múlva pedig Csongrádon válogatott edzőtáborban veszünk részt, ami szerintem nagyon hasznos lesz majd. Ezt a Magyar Kick-box Szövetség rendezi, itt lesznek az utolsó simítások, s más, nem ismert partnerekkel is tudunk majd gyakorolni.
- A megszokott edzőtábori kérdések: Sérülések, versenysúlyok…?
- Most nem kerültek el bennünket a sérülések. Lehet, hogy a fáradtság miatt is történt. Koszecz Bogi például elesett a reggeli futóedzésen, szerencsére komoly baj nem történt. Néhány versenyző térde „rakoncátlankodik” de nem itt sérültek meg.
A versenysúlyok nagyjából kialakultak, pár versenyző azért még szenved a súlyával, de nem lesz gond belőle. Főleg a kis súlycsoportosok között jelent ez problémát, de utolsó hétre remélhetőleg Ők is hozzák a versenysúlyt..
- Kik azok, aki segítettek most a tábor alatt?
- Hidvégi Nándor, aki felnőtt válogatott is volt, évek óta nagyon komoly segítséget jelent, a kicsikkel legtöbbet Ő foglakozott. Az, hogy világbajnokunk, Laurincz Boglárka is itt van és segít, nagy nyereség a részünkre. Edzéseket tart, de a küzdelmekbe is beszáll, csakúgy, mint Kökény-Rétlaki Renáta, aki visszatért a csapathoz. Haba József Mester is részt vett a tábor munkájában.
- Elérte a kitűzött célt a tábor?
- Igen, elérte! Nagyon jó ez a gyulai helyszín, pont elég a terem, mindenki tatamin tud készülni. A körülmények is jók, a gyerekek is nagyon elszántak, így reménykedhetünk, hogy jó eredményeket fogunk elérni!