37 Csillogó érem került Békéscsabára az idei szezon legnagyobb kick-box világkupájáról!
Június 13 – 16 között Budapesten a BOK Csarnokban rendezték meg a
29. Hungarian Kickboxing World Cup nevű kick-box versenyt, amelyet Európa két legnagyobb világkupája között tartanak számon amire az idei esztendőben minden várakozást felülmúlva, rekord létszámú nevezés érkezett.
A világ 50 országából 381 egyesület, több mint 2700 sportolója az öszzes szabályrendszerben, 3280 nevezéssel vett részt a rangos megmérettetésen. A rendező Magyar Kick-box Szövetség a tőle megszokott módon sok munkával, nagy odafigyeléssel, a szövetségre és a sportágra jellemző gondos tervezéssel készült az idei szezon legnagyobb világversenyére.
A Debreczeni Team versenyzői nagyon várták már a versenyt, hisz az idei zsúfolt versenyszezon utolsó magyar ranglista pontszerző versenye ahol még a szerzett pontokkal be lehet kerülni a magyar utánpótlás kick-box válogatotti keretbe. A csapat versenyzői célzottan készültek erre a rangadóra, ami volumenét tekintve főpróbája az augusztus 23 és szeptember 1 között megrendezésre kerülő egy hetes budapesti Utánpótlás Világbajnokságnak.
A csapat Debreczeni Dezső VI.Dan vezető edző irányításával Opauszki Dávid I.Dan edző és Viczián Dániel segítségével mindhárom versenynapon érdekelt volt, ahol a 40 versenyző több kategóriában is nevezett. Míg a pénteki napon a csapat versenyek és a „gyakorló” versenyzői kategóriák, addig a szombati és vasárnapi versenynapon a világkupa egyéni kor és súlycsoportjaiban versenyzők mérhették össze tudásukat. A már megszokott szinvonalas bíráskodás, jól felkészült versenyzők, pörgős érzelmektől sem mentes mérkőzések jellemezték a versenyt.
Már az első versenynapon sikerült több kategóriában is kimagasló eredményeket elérnie több versenyzőnek de a legnagyobb izgalmakat a nap végi csapatversenyek hozták meg. Már megszokott módon a Debreczeni Team versenyzői közül nem mindenki csak a csapatot képviselte, hanem a szövetségi edzők döntése alapján WAKO HUNGARY néven összeállításra kerültek a Világbajnokságon szereplő csapatok, szinte minden kategóriában.
Ami utólag az eredményeket látva, jó döntésnek bizonyult és kellő iránymutatást ad az elkövetkező felkészülési időszakra.
A szombati napon sajnos nem mindenkinek kedvezett a sorsolás. De ennek ellenére a küzdelmek során több fiatal tehetség is megmutatta tudását, persze az idősebb versenyzői kategóriákban is tudták hozni a kötelezőt a csapat versenyzői, amit az is bizonyít, hogy a szombati nap végén a nevezett csapatok közül a Debreczeni Team a méltán előkelő 6. helyen végzett az éremtáblán!
Csapatunk legeredményesebb tagja Szikora Bence volt, aki a két egyéni aranyérem mellett, még a Cadet1-es fiú csapatot is győzelemre segítette.
A három napos verseny végére 10 arany, 9 ezüst és 18 bronz éremmel gazdagodott Békéscsaba és a Debreczeni Team dicsőség fala.
Dobogós helyezések:
Békési Bence







Griecs Ábel



Peregi Botond

Nátor Dániel



Szűcs Máté

Born Heidi

Pécsi Alex

Szikora Gergő

Szikora Bence









Hugyecz Donát



Faragó Richárd

Jancsó Csenge

Debreczeni Lilla

Nátor Petra
Egyéni támogató:Sugarbird


Petró Laura

Sánta Máté



Debreczeni Frida





Tóth Izabella

Jancsó Lili







Petró Lili

Viczián Dániel

Malatyinszki Bendegúz

WAKO HUNGARY J MT:

Malatyinszki Bendegúz, Nagy Bálint, Holland Jaydon
WAKO HUNGARY J FT:

Petró Lili, Bárdos Inez, Domokos Nadin
WAKO HUNGARY OC FT:



Debreczeni Frida, Jancsó Lili, Tóth Izabella, Kiss Zsófia
WAKO HUNGARY OC MT:

Matuska Máté, Kozma Kornél, Zodoma Zétény, Puska Dániel
WAKO HUNGARY YC FT:

Debreczeni Lilla, Petró Laura, Szekeres Flóra, Kupi Alina
WAKO HUNGARY YC MT:



Szikora Gergő, Szikora Bence, Hudoba Bence, Csonka Zsombor
Minden versenyzőnek gratulálunk!
Az eredményekről bővebben:
M.M