Athénban rajtolt az idei Európa kupa sorozat!
Január 26-28 között rendezték meg Görögország fővárosában az
Athén Challange European Cup 2024 nevű rangos versenyt, ahova csapatunk 20 versenyzője utazott ki, hogy megküzdjön a hazai és világranglista pontokért.
A három napos versenyen
20 ország, 137 csapata, 1464 nevezést adott le.
Fárasztó versenynapok és kemény küzdelmek jellemezték a viadalt, ami jó néhány kellemes meglepetést is tartogatott a csapat tagjainak és az őket irányító Debreczeni Dezső VI.Dan vezetőedző számára:
– A versenyen nagyon szép eredmények születtek de ez a tudatos felkészülésnek és a kitartó fegyelmezett munkának valamint a céltudatosságnak köszönhető. -mondta el a mester.
Ezen a versenyen is voltak kiemelkedő teljesítmények, mint például Szikora Bence eredményei aki kadet 1 kategóriában két súlycsoport első helyét is magáénak tudhatja. Rajta kívül a dobogó legfelső fokáig jutott még Debreczeni Lilla, Jancsó Lili és masters kategóriában Debreczeni Dezső mester is.
A 20 békéscsabai versenyző összesen
5 arany, 8 ezüst és 8 bronzérmet valamint értékes hazai és nemzetközi ranglista pontokat szerzett amivel bejelentkeztek az utánpótlás válogatottságért folytatot küzdelembe.
Eredmények:
Peregi Botond 



Szikora Gergő Mihály 

Szikora Bence 







Fábián Kira 

Debreczeni Lilla 





Nátor Petra 

Petró Laura 

Petró Bálint 

Debreczeni Frida 





Jancsó Lili 



Tóth Izabella 

Petró Lili 

Opauszki Dávid 

Debreczeni Dezső 



C1 Lány Csapat 

Junior Lány Csapat 
