13 csillogó érem Törökországból.
Május 15-19. között került megrendezésre Isztambulban a Turkish Open Wako World Cup.
A világversenyre 42 ország 71 egyesülete 3001 versenyzője több szabályrendszerben összesen 3760 nevezést adott le.
A rangos versenyhez méltóan a rendezők mindent megtettek a színvonalas lebonyolításért. 3 napon keresztül, 14 tatamin és 10 ringben folytak a selejtező, majd a döntő mérkőzések.
A Debreceni Team csapatát 10 versenyző képviselte, akik kiemelkedő teljesítményükkel újabb elismeréseket harcoltak ki csapatuk és Békéscsaba számára. Kimagaslóan teljesített és a dobogó legfelső fokára kétszer is felállhatott Debreczeni Frida aki két szabályrendszerben sem talált legyőzőre. Első helyezett lett még Viczián Dániel aki kiemelkedő teljesítményével felnőtt kategóriában háromszor is a dobogóra állhatott, valamint Szikora Gergő és Peregi Botond akik szintén aranyéremmel térhettek haza a török fővárosból. Emelett a párhuzamosan zajló Mediterrán Cup versenyében Viczián Dániel és Opauszki Dávid felnőtt csapatban szereztek aranyérmet. A 10 fős küldöttségünk összesen 6 arany, 1 ezüst és 6 bronz éremmel zárta a világkupát.
Gratulálunk minden versenyzőnek az elért szép eredményekhez.
Dobogóshelyezések:
Debreczeni Frida OC -42kg PF 1.hely 



Debreczeni Frida OC -42 kg LC 1. hely



Debreczeni Frida OC -46 kg PF 3.hely

Viczián Dániel felnőtt -63 kg PF1. hely



Viczián Dániel felnőtt -69 kg PF 2. hely

Viczián Dániel felnőtt Grand Ch.2. hely

Szikora Gergő YC -37 kg PF 1. Hely



Szikora Gergő YC -42 kg PF 3.hely

Peregi Botond CH -27 kg PF 1. hely



Peregi Botond Ch – 30 kg PF 3.hely

Griecs Ábel CH -27 kg PF 3. hely

Matuska Máté OC -63 kg PF 3.hely

Matuska Máté OC -57 kg PF 3.hely

Opauszki Dávid és Viczián Dániel Mediterrán Cup felnőtt csapat 1. hely



M.M