Nagyon rövid nyáriszünetet tudhatnak maguk mögött a Debreczeni Team versenyzői, hiszen már negyedik hete tart, az idén Győrben megrendezésre kerülő, Utánpótlás Kick-Box Európa Bajnokságra való felkészülés. Debreczeni Dezső VI. Dan mester tanítványai a megelőző három hétben erőnléti- és futóedzéseken fejlesztették állóképességüket. Az elmúlt héten került sor, a minden évben megrendezésre kerülő, Mester Táborra, ahol napi három kemény edzéssel már célegyenesébe fordult az Európa Bajnokságra való felkészülés. Az edzések jó hangulatban teltek, hiszen együtt edzett az egész csapat, ami nagy segítség volt a Debreczeni Team 27 válogatott versenyzőjének. A Lakótelepi SE Point Fightig csapata Magyarország Kick-Box klubjai közül a második legtöbb Utánpótlás Magyar Válogatott versenyzőt vonultatja fel, a hazánkban elsőként megrendezésre kerülő kontinens viadalon!
A következő hetekben még sok munka vár a fiatalokra, ami a mindennapos edzéseken túl, a csapat két hét múlva kezdődő gyulai edzőtáborában, majd az Országos Szövetség által rendezett válogatotti edzőtáborban fog tökéletesre “csiszolódni”. A versenyzők fiatal koruk ellenére fegyelmezetten, és elszántan készülnek a nagy megmérettetésre, hiszen ők már tudják, hogy a sikerért nagyon keményen meg kell dolgozni!
Szurkoljunk együtt versenyzőinknek!
Hajrá Debreczeni Team!
M.M