Rekordszámú részvétel a Kick-Box Diákolimpia Országos Döntőjén!
Immár hatodik alkalommal hagyományosan ismét Békéscsaba adhatott otthont a Kick-Box Diákolimpia Országos Döntőjének, amit április 1-én a Városi Sportcsarnokban rendeztek meg. A rangos sportesemény a József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület a Magyar Kick-box Szövetség és a Diáksport Szövetség szervezésében jött létre. A verseny lebonyolítását az idén 41 éves JALTE és pointfighting csapata a Debreczeni Team közösen vállalta magára. A hazai utánpótlás kick-box legnagyobb versenyére szinte az egész országból érkeztek általános és középiskolás versenyzők akik ezúttal ismét az iskolájukat, oktatási intézményeiket képviselték a megmérettetésen.
Az ország 13 megyéjének 53 településéről, 184 iskola 249 tanulója több szabályrendszerben 597 nevezést adott le. A legtöbb nevezést a békéscsabai intézmények adták le amivel méltán érdemli ki szeretett városunk a hazai utánpótlás kick-box fellegvára címet.
A megnyitón köszöntötte a megjelenteket többek között Herczeg Tamás országgyűlési képviselő, Varga Tamás alpolgármester de tiszteletét tette Dr. Takács Árpád főispán, Galambos Péter a Magyar Kick-Box Szövetség elnöke, Dr. Szigeti Béla önkormányzati képviselő, Csányi Illés önkormányzati képviselő, Szigeti Csaba osztályvezető , valamint számos a város sportéletében fontos szerepet vállaló sportvezető Marik Lászlóné, Jámbor Zoltán, Lovas István és Petri Hajnalka intézményvezető. A felszólalók méltatták a sportág sikereit a szervezők utánpótlás korosztályban elért eredményeit és jövőbeni támogatásukról biztosították az egyesületben dolgozó versenyzőket, szakembereket, szülőket és önkénteseket.
Az ünnepélyes megnyitón egy perces néma felálással emlékeztek meg a közelmúltban elhunyt harcművészekről, csapattagokról. A tiszteletet jelentő csendet a himnusz közös éneklése követte, majd egyszerre 6 tatamin indultak el a küzdelmek. A nagy létszámú közönség először a point-fighting szabályrendszer küzdelmeit és a formagyakorlat szabályrendszer versenyét követhette figyelemmel ami sok nem várt, izgalmas pillanatokat okozott versenyzőknek, edzőknek, szurkolóknak egyaránt.
13 órakor ebédszünet következett amikor is a József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület Aikido szakcsoportjának bemutatóját láthatta a nagy létszámú érdeklődő, amit Balázs Sándor mester irányításával mutatták be a lelkes fiatal harcművészek. Majd ezután minden gyereket megmozgató rövid meglepetés következett.
A délután már a light-contakt és a kick-light szabályrendszerekről szólt, ahol már csak nagyon kemény küzdelmek árán lehetett eljutni a dobogós helyezésekig. A Debreczeni Team csapata közel 60 nevezést regisztrált és a hosszúra nyúlt fárasztó versenynap végén nem csak a szervezésben hanem az elért helyezéseken is látszott a felkészültség és az eredményesség. Csapatunk versenyzői, több szabályrendszerben, összesen 57 érmet tartottak Békéscsabán a helyi szurkolók nagy örömére. A 18 arany, 22 ezüst és 17 bronzérem megszerzéséből oroszlánrészt vállalt Malatyinszki Bendegúz és Debreczeni Frida akik kétszer is felállhattak a dobogó legfelső fokára. Ők ketten összesen öt éremmel gazdagították a Debreczeni Team éremgyűjteményét.
Eredményeink:
Junior korosztály:
Csiernyik Zsombor 

Malatyinszki Bendegúz 





Viczián Dániel 



Viczián Vivien 

Petró Lili 

Kozmann Mónika 

Váradi Virág 



Pántya Réka 

Csüllög Dorina 

Koszecz Boglárka 



Cadet 2 korosztály:
Petró Bálint 

Zalai Roland 

Matuska Máté 

Gyeraj Ákos 

Bánfi Bence 

Szák Péter 

Debreczeni Frida 



Kása Hanna 

Fördős Jázmin 



Szabó Szófia 

Tóth Izabella 

Jancsó Lili 



Cadet 1 korosztály:
Ördög József 

Peregi Zétény 

Nagy Goron Máté 

Szikora Gergő 



Szikora Bence 



Born Henrik 

Szvarnasz Janisz 

Szűcs Levente 

Nátor Petra 

Jancsó Csenge 

Debreczeni Lilla 

Fazekas Kinga 

Szekeres Flóra 

Petró Laura 

Koczka Kata 

Gyerek korosztály:
Csányi Szilárd Tamás 

Peregi Botond 

Ambrus Gyula Sebestyén 

Pécsi Alex 

Kovács Zalán Krisztián 

Tóth Kevin 

Káli Zoltán Márk

Kaposi László Kolin

Hugyecz Donát 

Fábián Kira 

Köszönjük a pástokon nyújtott segítséget
Hidvégi Nándornak, Leszkó Kittinek, Viczián Dánielnek.
Köszönjük a segítséget a Dohányos Team tagjainak akik gondoskodtak a rendezvény zavartalan lebonyolításáról.
Köszönjük a szervező csapat minden tagjának, hogy a heteken keresztül tartó előkészítő munkát és a verseny megrendezését mindenki szívügyének tekintette és sokszor időt és energiát nem sajnálva teljesítette a szervezéssel járó feladatokat.
Köszönjük a támogatást:
Szarvas Péter Polgármester úrnak
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának
@JH Klíma
@SzepcsiKirály Kft.
M.M