18 érem a festői Tirol fővárosából!
Három év kihagyás után, március 17-19 között rendezték meg a kick-box világkupa sorozat idei első versenyét az Austrian Classic World Cup-ot a hófedte csúcsokkal körbevett ausztriai Innsbruck-ban.
A három napos színvonalasan megrendezett rangos verseny a kényszerszünet ellenére nagy érdeklődésre tartott számot, hiszen nem kevesebb mint 34 ország 236 egyesületének 1337 versenyzője összesen 2214 nevezést adott le.
A Debreczeni Team 39 versenyzővel képviselte magát akik az első két versenynapon a point-fighting szabályrendszerben méretették meg magukat. Az pénteki versenynapon a gyakorló és a csapatküzdelmek zajlottak, ahol a kezdő versenyzőkkel együtt a 4 korosztályos és egy felnőtt csapatunk is a dobogón végzett.
A szombati versenynap már a hazai és világranglista pontok megszerzéséről szólt, ahol nagylétszámú, jól felkészült erős mezőnnyel szemben kellett megküzdeni a dobogóhoz vezető úton. A legeredményesebb versenyzőink egyike Jancsó Lili lett, aki saját kategóriájában aranyérmet tudott szerezni valamint Petró Lili és Debreczeni Frida akiknek a nagy küzdelem ellenére, csak egy „kicsin” múlott, hogy lecsúsztak a dobogó legfelső fokáról.
A hosszúra nyúlt szombati versenynap végére a csapat összesen 4 arany 4 ezüst és 10 bronzéremmel boldogan búcsúzott az olimpiai várostól.
Eredményeink:
Jancsó Lili 

Debreczeni Frida 



Petró Lili 

Petró Bálint 

Szűcs Levente 

Tóth Kevin 

Felnőtt férfi csapat 

Opauszki Dávid, Viczián Dániel, Malatyinszki Bendegúz, Csiernyik Zsombor
C2 fiú csapat 

Matuska Máté, Szák Péter, Gyeraj Ákos, Petró Bálint
C2 lány csapat 

Debreczeni Frida, Jancsó Lili, Szabó Szófia, Fördős Jázmin
C1 fiú csapat 

Born Henrik, Stír István, Szvarnasz Janisz, Szűcs Levente
C1 lány csapat 

Debreczeni Lilla, Nátor Petra, Petró Laura, Koczka Kata
Beginers kategória:
Kovács Benjamin 

Tóth Izabella 

Szvarnasz Janisz 

Bánfi Bence

Gróf Nimród Attila 

Koczka Kata 

Köszönjük a versenyen nyújtott segítséget:
Opauszki Dávidnak, Viczián Dánielnek, Malatyinszki Bendegúznak, Leszkó Kittinek, Viczián Viviennek, Petró Lilinek, Pántya Rékának.
Köszönjük a fotókat Koczka Andrásnak és Csüllög Dorinának.
Köszönjük mindenkinek a szurkolást!
M.M