Már az Országos Bajnokságra hangoltak a Debreczeni Team versenyzői!
Május 13-án Nádudvaron került megrendezésre a VII. Nádudvari Gasztro Kupa Nyílt Kick-box Verseny. A verseny célja a kezdő versenyzők versenyzési lehetőségének biztosítása, valamint lehetőséget biztosítani a haladó versenyzők pontszerző versenyekre való felkészüléséhez. Így élve a lehetőséggel és elfogadva a meghívást a Debreczeni Team csapata is főleg a kezdő versenyzői keretével képviselte magát a már hagyományosan minden évben megrendezett színvonalas versenyen. Természetesen így két héttel az Utánpótlás Kick-box Országos Bajnokság előtt a verseny jó alkalmat biztosított a várható mezőny szondázására is. A házigazda Rácz Kickboxing Team most is mint mindig kitett magáért. A versenyt a jó helyválasztás mellett egy nagyon jó pontos szervezés és kedves, figyelmes vendéglátás jellemezte, amit ezúton is köszönünk sportbarátainknak.
A megmérettetésen az összes tatamis szabályrendszerben, minden korcsoport lehetőséget kapott a küzdelemre így 32 egyesület 247 versenyzője több szabályrendszerben összesen 394 nevezést adott le. Ebből a József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület Point-fighting csoportja több szabájrendszerben összesen 31 nevezéssel vett részt a versenyen. A csapat nagy része kezdő sőt több első versenyes fiatal harcosból állt de természetesen idősebb rutinos versenyzők is elkísérték a csapatot akik Debreczeni Dezső VI.Dan vezetőedző irányításával küzdöttek meg a helyezésekért.
A békéscsabaiak izgalmas, nem ritkán szoros küzdelmeket vívtak a pástokon.
A verseny végére csapatunk összesen 14 arany, 6 ezüst és 11 bronzéremmel térhetett haza az emlékezetes versenyről.
Az aranyérmek gyűjtésében nagy szerepet vállalt Malatyinszki Bendegúz aki két szabályrendszerben sem talált legyőzőre.
Köszönjük a felkészítést Haba József IV.Dan és Opauszki Dávid I.Dan mestereknek. Köszönjük a versenyen nyújtott segítséget Malatyinszki Bendegúznak.
Eredmények:
Békési Bencel

Peregi Botond



Jantyik Ákos

Nátor Dániel

Ambrus Gyula Sebestyén

Pécsi Alex

Tóth Kevin



Hugyecz Donát



Szűcs Máté

Farkas Bianka



Jancsó Csenge



Nátor Petra

Debreczeni Lilla



Fazekas Kinga

Gróf Nimród Attila

Peregi Zétény





Nagy Goron Máté



Born Henrik

Szvarnasz Janisz



Stír István

Szűcs Levente

Tóth Izabella



Kovács Benjamin

Matuska Máté



Gyeraj Ákos





Szák Péter



Malatyinszki Bendegúz







M.M